Ez a szerelem!
Vidám forgatag kellős közepén találkoztam vele. Magas, karcsú és barna volt. Így szólt:
Kislány szabad egy táncra?Alig bírtam kimondani, hogy igen!Amikor a zenekar játszani
kezdett, minket elsodort a nagy tömeg. A szeme égő tüzként parázslott és rám nevetett.
Az egész este úgy telt mint egy csodás álom. Három hónap telt el azóta. Olyan hamar szállt
el, mint a pilanat. Szerettük egymást nagyon, mig a tragédia meg nem történt. Egy tavaszi
napon az iskolából hazafelé ballagtam. Néztem a fekete aszfaltot, amikor észrevettem valakit
aki szembe jött velem. Intettem neki, hiszem ő is intett messziről, de észrevettem valamit, s
a kezem nem emeltem fel. A kezét egy idegen lány szorította. Éreztem, hogy könny borítja el
a szemem. Hát így szeret ő engem?Ezt tette velem?!A kanyarban feltűnt egy fekete volga
mint egy fekete veszedelem. Én hirtelen az úttestre léptem és többre nem emlékszem. Mindenki
ott állt körülöttem, csak éppen azt nem láttam akit a legjobban szerettem. Ekkor már alig volt
benne élet. Félig eleven félig halott volt, de így szólt:Az a lány a húgom volt!Szeme a végte-
lenbe nézett, szája mosolyra húzodott. Rajta kivül nem tudta senki, hogy a halállal kinlódott.
Győzedelmeskedőnek a halál viszonyult. Utolsó erejét összeszedve hozzám kúszott s egy
mondatot súgott:Gondolj bármit én akkor is szeretlek!Mardos a keserű önvád, örökös gyász
mert volt egy fiú aki ezzel a mondattal búcsúzott és halt meg:Gondolj bármit én akkor is
szeretlek!!!!!!